Találka a Salem-i boszorkányokkal és teadélután Bostonban

Egy kicsit bár zavaró, hogy a Salem-i boszorkány hisztéria történetét és hallottjait pénzért eladva igazi amerikai módra színes plakátokkal és plüss csákókkal már-már népszerűsítik, a város ennek ellenére fantasztikus, és elfeledteti a boszorkányos marketinget.

Boston igazi kis Manhattan, a város imádók számos oázisa közül az egyik…nah és persze pénzszag mindenhol, de kedves turista mellékhelyiséget ne keress, mert úgysem találsz…a város telis-tele világhírű kávézók, „fánkozók” és hamburgerezők tömegével, de azok olyan aprók, hogy a WC már nem fért el bennünk, de volt egy olyan sejtésünk, hogy nem is nagyon akarták…

…oh és még egy általános észrevétel: Dounkin Donuts és a Bank of Amerika valamilyen komoly gazdasági kapcsolatban állnak egymással, de ez a teória még a kidolgozásunk alatt áll…

God bless you America!

Igen, kissé különös, de még mielőtt bármit is mondanék, gondolnék Kanadáról, a következő részek az amerikai utazásunkról fognak szólni. Vicces, de a szünet, amikorra a kis kiruccanásunkat terveztük avagy február utolsó hete (és mi még egy picit ezt meghosszabbítjuk, legalább egy héttel) náluk a tavaszi szünet! Hát, nem tudom, hogy ez a kanadai vagy az amerikai kontinens klímájának következménye e, de nálunk tuti nem most van tavasz, sőt tuti, hogy nem másfél méteres hóra ébredünk olyankor…

 

Reggel hatalmas kínszenvedés közepette keltem, mint általában minden reggel az elmúlt 25 évben (ezzel az kedves olvasók közül többen is tisztábban vannak). Reggel 10 helyett délután egykor sikerült elindulni Montréalból és már az első kilométereken elkapott minket a heves aggodalom, hogy a körülbelül 25 kilós csomag mennyire fogja felkelteni a kedves amerikai határőrség figyelmét az autó hátsó ülésén. Hát semennyire! Nem hittünk a szemünknek és a fülünknek amikor 2 perc után már mehettünk is, amerre csak akartunk.

Még több mint 4 órás út állt előttünk, majd Vermont államon át, a Massecushetsi Danvers városába érkeztünk. Régóta vágytam rá, hogy egy tipikus, amerikai filmekben ezerszer látott motelben szálljak meg, és végül ez is megtörtént. (Kicsit toalett szagú, kicsit amcsi, de tökéletes wifi kapcsolattal, ami bármennyire is egyértelműnek tűnne, annyira nem jellemző jelenség Amerikában.) Körülbelül este 7 körül megérkeztünk, bejelentkeztünk és már ültünk is vissza a kocsiba, hogy felfedezzük az állítólagos legrégebbi tengeri kikötőt Amerikában, Gloucestert. Az 1623-ban alapított kisváros, egyszerűen fantasztikus volt. Tiszta, hangulatos és jelentősebb éjszakai élettel büszkélkedhet, mint maga Montréal. Egy olasz étterembe ültünkben vacsorázni 9 óra körül, ami ezen a földrészen kissé késői a vacsorához…A vacsora fenséges volt és végre hozzájutottam egy pohár borhoz is. Fáradtan és igencsak kimerülten, visszakeveredtünk a motelünkbe, a fejünkben már a másnapi, Boston felé vezető utunkkal.